|
|
|
2007. október 14. vasárnap, 02:00 |
1. LLP Erasmus program
Az LLP Erasmus az Európai Bizottság felsőoktatást támogató programja, amely változatos pályázati lehetőséget nyújt hallgatói és oktatói mobilitások szervezésére, tantervfejlesztésekre, illetve egyéb intézményi együttműködésekre
a.) Milyen programban vehet részt egy hallgató az Erasmus keretein belül?
Mint Erasmus hallgató az Európai Unió országaiban lehet részképzést folytatni legalább egy tanulmányi terminuson (trimeszter vagy szemeszter) keresztül, de maximum egy tanévig, amelyhez a program pénzügyi támogatást folyósít.
b.) Ki vehet részt a fenti programban? Aki:
- az LLP-ben részt vevő valamelyik ország állampolgára, vagy az adott országban menekültként, hontalan személyként vagy állandó lakosként ismerik el.aki beiratkozott hallgatója a MÜTF-nek;
- aki MÜTF-ös tanulmányai során legalább 90 kreditpontot már megszerzett;
- aki a MÜTF által kiírt és elbírált pályázaton nyert.
c.) Hol lehet a MÜTF Erasmus diákjaként tanulmányokat folytatni?
Csak olyan külföldi felsőoktatási intézményben, amellyel a MÜTF-nek erre vonatkozóan szerződése van. A 2010/2011-es tanévben az alábbi intézmények:
- Katholieke Hogeschool Zuid-West-Vlaanderen, Belgium - www.khk.be
- Katholieke Hogeschool Kempen, Belgium - www.katho.be
- Central Ostrobothnia University of Applied Sciences, Finland - www.cou.fi
- Haaga-Helia University of Applied Sciences, Malmi Unit, Finland - www.haaga-helia.fi
- Aalen University of Applied Sciences, Germany - www.fh-aalen.de
- Ostfalia University of Applied Sciences, Germany - www.ostfalia.de
- Fachhochscule Trier, Germany - www.fh-trier.de
- SRH Fachhochschule Heidelberg - www.fh-heidelberg.de
- Athlone Institute of Technologic, Ireland - www.ait.ie
- Alexander Technological Educational Institution of Thessaloniki, Greece - www.socrates.teithe.gr
- Universidad de Zaragoza, Spain - www.unizar.es
- Universidad de Girona, Spain www.udg.edu
- Instituto Politécnico de Coimbra Portugal - www.ipc.pt
- Université des Sciences et Technologies de Lille, France - www.univ-lille1.fr
- Brno University of Technology Czech Republic - www.fbm.vutbr.cz
- Państwowa Wyższa Szkoła Zawodowa w Koninie, Poland - www.pwsz.konin.edu.pl
- University of Economics in Bratislava, Slovakia - www.euba.sk
- International Business Academy, Denmark - www.iba.dk
- BA School of Business and Finance, Latvia - www.ba.lv
- Christelijke Agrarische Hogeschool, Dronten, Holland - www.cah.nl
- Universitá degli Studi del Piemonte Orientale „Amedeo Avogadro”, Italy - www.eco.unipmn.it
- Matej Bel University, Faculty of Economics, Slovakia - www.umb.sk
d.) Milyen juttatásokban részesülhet egy Erasmus diák?
- A legtöbb esetben - de nem kötelező érvényűen - az Erasmus hallgatók ösztöndíjban részesülnek. Az ösztöndíj mértéke - az intézmény nagyságától, az utazó diákok számától, a fogadó országtól, stb. függően igen változó lehet, de nem haladhatja meg diákonként a havi 500 eurót, illetve a teljes tanévre az 5000 eurót.
- Minden Erasmus diák mentesül a fogadó intézményben a tandíj fizetése alól, illetve nem kell fizetnie az intézmény által nyújtott szolgáltatásokért (beiratkozás, vizsgadíj, laboratóriumok és könyvtárak használata, stb.).
- Az Erasmus ösztöndíj támogatást nyújt a külföldi tanulmányok alatt, de a legtöbb esetben ez nem fedezi az összes kiadást, ezért önrész vállalására is szükség van.
e.) Hányan részesülhetnek Erasmus ösztöndíjban?
A 2009//2010-es tanévben 45 diák nyert ösztöndíjat külföldi tanulmányaihoz, azonban évenként folyamatosan növekszik a meghirdetetésre kerülő ösztöndíjak száma.
f.) Hol és hogyan kell pályázni Erasmus hallgatói mobilitási ösztöndíjra?
A MÜTF által kiírt pályázaton., amelynek határideje általában a februári időszakra esik.
2. Szakmai tanulmányutak külföldön
A MÜTF több partnerintézményébe szervez rövid (egy-kéthetes) szakmai tanulmányutat, amely egy adott témakörben (kommunikáció, marketing, számvitel stb.) kerül megrendezésre. A tanulmányutak kulturális programokat is magukban foglalnak, így az adott országot vagy területet is megismerhetik a kiutazók.
a.) Melyik intézménybe lehet szakmai tanulmányútra kiutazni?
- Izhevsk State Technical University, Izhevsk, Oroszország
- Haaga-Helia University of Applied Scineces, Helsinki, Finnország
b.) Hogyan és hol jelentkezhetsz?
A kiutazáshoz pályázatot kell benyújtanod a felhívásban megfogalmazottaknak megfelelően. Kísérd folyamatosan figyelemmel a Nemzetközi Iroda híreit! www.mutf.hu/hallgatók/Erasmus
Hol kaphatsz további információt a fentiekről?
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
ől a MÜTF nemzetközi kapcsolatok menedzserétől.
|
    
|
|