| Brand Camp – a kánikulában hódít a szabadegyetem |
|
|
|
|
Idén a Balaton part helyett a belváros forgatagában került megrendezésre az évek óta nagy sikernek örvendő brand, marketing és kommunikációs szabadegyetem a Brand Camp. A kánikula sem riasztotta el azt a közel kétszáz fiatalt, akik a marketing és reklámszakma nagyjaitól akartak izgalmas előadásokat hallgatni. Idén sláger volt a közösségi média és az önmenedzselés. Izgalomban nem is volt hiány, ahogyan nagy nevekből sem. A program előadásai három téma köré épültek. A közösségi média, a nemzetközi és hazai marketing és a marketing és értékesítés kapcsolata is tartogatott néhány csemegét. Kovács Kristóf producer a termékek sikeréről beszélt, a Sanofi kommunikációs igazgatója, Rózsa Iván a CSR és PR kapcsolatát nemzetközi példákon keresztül boncolgatta, de még ebéd előtt népes közönség előtt beszélt Hadas Krisztina a közszolgálati és kereskedelmi tévézés ellentéteiről is. Sok frissítő és jégkrém fogyott, miközben a hallgatóság egyik legkedveltebb előadását Kismartoni Zsolt, a Facebook és az Est Média munkatársa tartotta a közösségi portál marketing szerepéről. A délutáni programok közül kiemelkedő érdeklődés fogadta Bíró Balázs, a Djuice vezérigazgatójának előadását, Jakab Rolandot, az Ericsson marketing és kommunikációs igazgatóját, vagy Balogh Zsoltot és Balogh Zsófia P&G Brand Managerek Szappantól a Világbirodalomig című előadását. Az este folyamán Gulyás Gábor, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tanszékvezetője rázta fel a babzsák fotelekbe süppedt fiatalokat a Te vagy a brand! témájával. A MÜTF, Diplomás Pályakövető rendszerének kialakítása közben kutatást végzett a munkaerőpiac frissdiplomásokról alkotott véleményéről. A fókuszcsoportos vizsgálatok azt az eredményt hozták, hogy a nyílt kompetenciák, végzettség és nyelvtudás mellett döntő szerepet játszik a jelentkező személyisége, a világról alkotott véleménye és lényeglátása is. A kiválasztás alapját képezi még a rátermettség, a problémamegoldás és strukturált gondolkodás. Érdekes eredmény, hogy munkáltatók nem a szakmai tudást és az elméleti alapokat helyezték előtérbe, hanem a munkavállalók „életre valóságát”, belső motivációit. Gulyás Gábor a Brand Camp-en felhívta a hallgatóság figyelmét az ember saját személyiségének, ön-brandjének fontosságára, majd a lelkes közönségét egy napos sikertréningre hívta meg a MÜTF-re, ahol évek óta oktatja erre a diákokat. A főiskola idén először elinduló Marketing Mesterképzésében is szerepet kap a coaching. Gulyás Gábort megjegyezte, módszereit leginkább az igazolja, hogy az idei Brand Camp-en egyik-másik volt tanítványa már az előadói oldalon állt. ![]() ![]() ![]() |







