Web
MÜTF
Modern Üzleti Tudományok Főiskolája
Pótfelvételizők
Érdeklődőknek
Hallgatók
Oktatók
Felnőttképzés
English
Szupermarathon élménybeszámoló
Tárgy:
Szupermarathon élménybeszámoló
Küldés dátuma:
2009-10-22 09:28:30
Kiadás száma:
14
Tartalom:
Élménybeszámoló – (féleség)
Október 19. hajnali 5 óra – Tatabányáról a Béla király körtérről elindul a Vito – s a MÜTF csapata a 20. Jubileumi Bécs – Pozsony - Szupermaraton versenyre.
7.30 – Ernst Happel Stadoion –Bécs – kipattan az öt legény, majd azonnal vissza. Dermesztő hideg, erős szél, kissé ijedt tekintetek, először egymásra, majd egy irányba – aki rajtolni fog 9 órakor. Az arány végül is jól alakul, négyen maradhatnak, s fűtik az autót, Ő pedig elindul melegíteni, elmélkedni, elgondolkodni - mindegy- nincs visszaút.
9.00 – dördül a rajtpisztoly és 109 csapat kezdő embere, s az igazi hősök - közel 30 egyéni induló -nekivág az első szakasznak, elrajtolt a mezőny. 90 km a napi adag, a cél Pozsony.
109 csapat, s közte főiskolánk csapata, a terv a mezőny első harmadában maradni, végezni – kb. a 30-35. helyet megszerezni. Nagyon megy, szokásos megfontolt kezdés után, felpörög a csapat, s sorra előzzük az eddig előzhetetlennek tűnőket, 16. helyen célba érve – nem várt siker.
Október 20.- nekibátorodtunk, szinte már utópisztikus álmokat megközelítően – mi lenne ha, első 10-ben, képzeld el… - de aztán egymást nyugtatjuk, légy észnél…, de mindenkiben ott maradt a gondolat, az eredmény pedig, a 13. befutó a 2. napon, a Pozsony-Győr 86 km-es szakaszon. S máris elfelejtjük a pontatlan résztáv-méréseket, a futók mellett elszáguldó kamionokat, vagy éppen a döcögő traktorok előzését.
Október 21. – hazai pálya- részben – Győr – Tata - 64 km, szinte sprint szakasz, remélve, hogy a célban úgyis HAJRÁ MÜTF bíztatással várnak bennünket. Sajátos taktikát dolgoztunk ki, ami alapján tudtuk, vállaltuk, hogy néhány helyet visszaesünk, de pihen a holnapi hegyi szakaszra egy erős emberünk, s viszonylag mindenki, a kezdő szakaszt futót leszámítva, ami a leghosszabb - 22.5 km napi adag volt. A terv sikerült-e vagy sem, holnap derül ki, a tervezettnél - 20. hely – mindenestre jobban sült el. 16. abszolút hely, néhány perces, behozható lemaradással.
14.15-kor futottunk be az edzőtáborba, keresve, várva ismerősöket, hallgatókat, kollégákat. Gaál Zsuzsi és Horváth Noémi elsőéves hallgató egy nagy adag süteményes doboz képében jelent mindez meg – amiért nagyon hálásak vagyunk, jól eső érzés volt. Igaz egyszer sem hallottuk a HAJRÁ MÜTF bíztatást, de ami késik, talán nem múlik, hisz még két szakasz hátra van.
Your Subscription: